A légy
A biológiai témájú műveket leszámítva kevés írás született a legyekről. Vannak irodalmi alkotások és filmek, melyekben különböző állatok igen nagy szerepet kapnak, de a legyeket eddig száműzték erről a területről. (Mozivásznon is legfeljebb valamilyen horrorfilm keretein belül láthattuk őket.) Ez a száműzetés némiképp indokolatlannak tűnhet, hiszen nincs ember a világon, akinek ne lenne valamilyen élménye, személyes tapasztalata a léggyel.
Saját emlékeim a légyről példaértékű mintát adnak a kisgyermekek szokásos viselkedéséről és szemléletéről. Emlékszem, hogy mikor nyaranta strandra mentünk nyaralni a strand egész területe, a medencéktől kezdve a büfékig, hemzsegett a legyektől. Ez a roppant idegesítő jelenlét nem egyszer tette tönkre a vízben pancsolást, ebédelést vagy a nyugodt alvást, ugyanis úgy látszott, a legyektől lehetetlen megszabadulni. Határozott elképzelésem volt, hogy a légynek van egy bizonyos érzéke, mellyel képes kifürkészni, hogy az ember mikor nem számít a jelenlétére, és ezt kihasználva a légy szinte csak ilyen pillanatokban jelent meg körülöttem. Felháborodásomat tetézte, hogy iszonyúan irtóztam attól, hogy a légy rám szállva valamilyen betegséget vagy fertőzést hoz a nyakamra, amelyet a világ másik végéről hurcolt el idáig. Belegondoltam, hogy ez az állat csak az elmúlt fél órában hány helyen fordult meg. Ha a kedvenc tartózkodási helyeit figyelembe vettem, minimum három vagy négy eshetőség jöhetett szóba. Ilyen például a szemetes környéke, a büfék ételei, italai és a legfontosabb: más emberek teste. Ez a mérhetetlen undor aztán arra késztetett, hogy gyilkoljam a legyeket, természetesen a lehető legbrutálisabb módszerekkel. Volt amikor egyszerűen csak kilestem és agyoncsaptam, de gyakrabban próbáltam úgy elkapni, hogy élve kerüljön a kezeim közé. Ilyenkor a különböző eszközök valóságos tárházát vonultattam fel a légy megkínzása érdekében. Néha üres üvegbe dobtam és addig rázogattam, amíg a zümmögése hallatszott. Természetesen a klasszikus módszer, a lábkitépkedés sem hiányozhatott módszereim közül. De olyanra is emlékszem, hogy egy félig égő csikkel halálra sütöttem a legyet. Az élvezetes gyilkolászás után elégedettség és megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. A kiszáradt, döglött legyek látványa azt a felemelő érzést keltette bennem, hogy legyőztem őt. Ez az érzés később annyira megváltozott, hogy már sajnálni kezdem a legyeket, míg végül feladtam a gyilkolási szokásaimmal.
Gondolom viselkedésemet a velem egykorú gyermekek többsége osztotta. Jobban elgondolkodva azonban rájöttem, hogy a légy nem csak idegesítő lehet, sőt merem állítani, hogy a légynek pozitív tulajdonságai vannak. Például az, hogy pontosan idegesítő és undorító volta miatt az ember képes lehet leküzdeni bizonyos dolgokat, amelyeket szemében a légy képvisel. A légy jelenlétének való ellenállás fontos dologra nevel; arra, hogy az ember uralkodjon magán és kizárja fejéből a zavaró tényezőket. Megemlítenék még egy pozitív dolgot a léggyel kapcsolatban; nevezetesen, hogy a tavasz eljötte nem máshoz köthető, mint a legyek előbukkanásához. A fáknak még eszükben sincs rügyezni, a madaraknak meg csicseregni, mikor a legyek már ébredeznek fészkeikben.
Miután kifejtettem gondolataimat a léggyel kapcsolatban, nem maradt más hátra, minthogy ezt a jelentéktelennek tűnő kis férget összehasonlítsam a kutyával. Közös tulajdonságuk (azon kívül, hogy állatok) nem sok van, különbség viszont akad. A kutya, mint hűséges társa az embernek, irányítható és valamilyen módon befolyásolható. Ezzel szemben a légyre semmilyen hatással nincs az emberi akarat. A légy önálló, független lény. Ez az idegesítő benne. Ezért ölik meg az emberek. Bár némely ember a kutyáját is képes megölni, úgyhogy ez rossz példa volt.
A biológiai témájú műveket leszámítva kevés írás született a legyekről. Vannak irodalmi alkotások és filmek, melyekben különböző állatok igen nagy szerepet kapnak, de a legyeket eddig száműzték erről a területről. (Mozivásznon is legfeljebb valamilyen horrorfilm keretein belül láthattuk őket.) Ez a száműzetés némiképp indokolatlannak tűnhet, hiszen nincs ember a világon, akinek ne lenne valamilyen élménye, személyes tapasztalata a léggyel.
Saját emlékeim a légyről példaértékű mintát adnak a kisgyermekek szokásos viselkedéséről és szemléletéről. Emlékszem, hogy mikor nyaranta strandra mentünk nyaralni a strand egész területe, a medencéktől kezdve a büfékig, hemzsegett a legyektől. Ez a roppant idegesítő jelenlét nem egyszer tette tönkre a vízben pancsolást, ebédelést vagy a nyugodt alvást, ugyanis úgy látszott, a legyektől lehetetlen megszabadulni. Határozott elképzelésem volt, hogy a légynek van egy bizonyos érzéke, mellyel képes kifürkészni, hogy az ember mikor nem számít a jelenlétére, és ezt kihasználva a légy szinte csak ilyen pillanatokban jelent meg körülöttem. Felháborodásomat tetézte, hogy iszonyúan irtóztam attól, hogy a légy rám szállva valamilyen betegséget vagy fertőzést hoz a nyakamra, amelyet a világ másik végéről hurcolt el idáig. Belegondoltam, hogy ez az állat csak az elmúlt fél órában hány helyen fordult meg. Ha a kedvenc tartózkodási helyeit figyelembe vettem, minimum három vagy négy eshetőség jöhetett szóba. Ilyen például a szemetes környéke, a büfék ételei, italai és a legfontosabb: más emberek teste. Ez a mérhetetlen undor aztán arra késztetett, hogy gyilkoljam a legyeket, természetesen a lehető legbrutálisabb módszerekkel. Volt amikor egyszerűen csak kilestem és agyoncsaptam, de gyakrabban próbáltam úgy elkapni, hogy élve kerüljön a kezeim közé. Ilyenkor a különböző eszközök valóságos tárházát vonultattam fel a légy megkínzása érdekében. Néha üres üvegbe dobtam és addig rázogattam, amíg a zümmögése hallatszott. Természetesen a klasszikus módszer, a lábkitépkedés sem hiányozhatott módszereim közül. De olyanra is emlékszem, hogy egy félig égő csikkel halálra sütöttem a legyet. Az élvezetes gyilkolászás után elégedettség és megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. A kiszáradt, döglött legyek látványa azt a felemelő érzést keltette bennem, hogy legyőztem őt. Ez az érzés később annyira megváltozott, hogy már sajnálni kezdem a legyeket, míg végül feladtam a gyilkolási szokásaimmal.
Gondolom viselkedésemet a velem egykorú gyermekek többsége osztotta. Jobban elgondolkodva azonban rájöttem, hogy a légy nem csak idegesítő lehet, sőt merem állítani, hogy a légynek pozitív tulajdonságai vannak. Például az, hogy pontosan idegesítő és undorító volta miatt az ember képes lehet leküzdeni bizonyos dolgokat, amelyeket szemében a légy képvisel. A légy jelenlétének való ellenállás fontos dologra nevel; arra, hogy az ember uralkodjon magán és kizárja fejéből a zavaró tényezőket. Megemlítenék még egy pozitív dolgot a léggyel kapcsolatban; nevezetesen, hogy a tavasz eljötte nem máshoz köthető, mint a legyek előbukkanásához. A fáknak még eszükben sincs rügyezni, a madaraknak meg csicseregni, mikor a legyek már ébredeznek fészkeikben.
Miután kifejtettem gondolataimat a léggyel kapcsolatban, nem maradt más hátra, minthogy ezt a jelentéktelennek tűnő kis férget összehasonlítsam a kutyával. Közös tulajdonságuk (azon kívül, hogy állatok) nem sok van, különbség viszont akad. A kutya, mint hűséges társa az embernek, irányítható és valamilyen módon befolyásolható. Ezzel szemben a légyre semmilyen hatással nincs az emberi akarat. A légy önálló, független lény. Ez az idegesítő benne. Ezért ölik meg az emberek. Bár némely ember a kutyáját is képes megölni, úgyhogy ez rossz példa volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése