Festői csoda

Anna egy vidám természetű, okos, eleven nyolc éves kislány. Élete eddig a percig olyan volt, mint bárki másé. Iskolába járt, voltak barátai, akikkel együtt játszott a sarki játszótéren, sok minden érdekelte, délutánonként zongorázott vagy tornázott, szeretett élni.
Szülei mindentől óvták egyetlen gyermeküket, az évszaknak megfelelően öltöztették, sok gyümölcsöt és zöldséget adtak neki, és figyeltek rá, hogy naponta legalább nyolc órát aludjon, ezért nagyon ritkán volt beteg.
Egyszer azonban, régóta először Anna fáradtan, kedvetlenül és kipirult arccal várta édesanyját az iskola előtt. Egy örökkévalóságnak tűnt számára a várakozás, míg végre megérkeztek érte. Édesanyja meglátta Annát és megijedt:- Mi a baj, kicsim, nem vagy jól?- majd lánya égő homlokára tette a kezét.- Furcsán érzem magam, anyu.
Gyorsan beültek a kocsiba, és hazatérve azonnal a lázmérőért nyúltak. Az eredmény sokkoló volt: 39,5. Rettenetesen megijedt az egész család, hívták az orvost, a lázat pedig vizes lepedővel és ülőfürdővel próbálták csillapítani.
Az orvos megérkezett és hosszan vizsgálta Annát, majd jött a diagnózis, melytől mindkét szülő két órája félt:- Sajnos rossz hírem van, ez súlyos tüdőgyulladás- közölte lesütött szemmel az orvos.- De ugye meggyógyul?- kérdezte rémülten Anna apja.- Sajnos azt kell mondjam, hogy ez egy olyan súlyos betegség, amelyre nincsen gyógyszer. Csak a csodában bízhatunk. Az édesanya majdnem elájult a mondat elhangzása után, le kellett ülnie.- Felírok fájdalomcsillapítót, tartsák nagyon melegben, igyon sokat, és próbáljanak meg mindent a láz csillapítására. Naponta fogok jönni megvizsgálni. Köszönjük, doktor úr.- hálálkodott az apa, majd kikísérte az orvost.
Hosszú, kínszenvedéssel teli hónapok következtek. Anna egész nap az ágyban feküdt, felkelni sem volt ereje. Állapota nem javult. A betegsége második hetében egy gerlepár költözött a kislány ablakába. Anna minden reggel galambbúgásra ébredt és arra aludt el. A madarak voltak számára az egyetlen hírvivők a külvilágról, az évszakról, az életről.
Péter az első perctől folyamatosan látogatta Annát. A család barátja volt már ezer éve, mindig is szívén viselte a kislány sorsát, próbált lelket verni belé, de nagyon aggódott érte.- Meglátod, kicsim, hamarosan erőre kapsz, és máris a többi gyerekkel szaladgálhatsz az iskolaudvaron.- Látod ezeket a galambokat az ablakban, Péter? Olyan boldogok. Úgy érzem, addig fogok élni, míg ők itt vannak. Péter megcsókolta Anna homlokát és hazasietett.
Véget ért a tavasz, beköszöntött a nyár és a két kis gerle még mindig az ablakban volt. Annánrengeteg erőt adott a jelenlétük, minden reggel a gerléket látta először, mikor felkelt, így egyre jobban lett. Nyár végére fel is tudott kelni az ágyból. Odament az ablakhoz, kinyitotta, és legnagyobb meglepetésére a két gerle egy festmény volt az ablakra ragasztva.
Még aznap jött Péter látogatóba. Anna boldogan mesélte neki, hogy már ki tudta nyitni egyedül az ablakot, és a szeretett madarai meg vannak festve.- Igen, tudom.- mondta Péter. Egyik este, mikor már aludtál, belopóztam a szobádba, és az ablakba csempésztem a gerléket. Reméltem, hogy olyan örömet okoznak majd neked, mintha igaziak lennének. De látom, hogy segítettek, mert jobban érzed magad. Anna megölelte, ő pedig megcsókolta a kislány fejét.
Péter ugyanis festő volt, és remélte, hogy ha a gerlék ugyan festve is, de segítenek Anna felépülésében. A célját nagyon is elérte, ennek a pici lánynak a gyógyulása egy igazi festői csoda.