Dallammánia (irónikus-szerű)

Sokszor lehet azt hallani, hogy egy okos ember egy bizonyos helyzetben ezt vagy azt csinálná. Furcsa módon nem nagyon látni ezeket a bizonyos "okos embereket". Mindig csak a néhány egyzserű közember blőd megnyilvánulásaira idéződnek képzeletünkbe és gondolataink tovaszárnyalásával meg is szűnik létük síkja. A mi emberünk, Szabó József (aka. "Jocó"), rengetegszer adott okot környezetének, hogy felidézze az "okos emebereket". Kezdjük például legnagyobb gyengéjével: Jocó egyszerűen képtelen volt kiverni a fejéből egy dallamot, ha meghallotta és nagyon nem tetszett neki. Namost egy okos ember hasonló helyzetben nyilván nem egy rádiós ébresztőórával keltetné magát.
Jocót azon a bizonyos szerda reggelen is a Radio Fun (93.5) zenéje ébresztette. Erről a csatornáról köztudott, hogy unásig ismételnek valamit, ami "trendi", azonban ritkán törődnek a mögöttes művészi értékkel. Szerdán fél nyolckor épp egy bizonyos "Andrew az Arc" művésznevű fiatalember fejezte be Diana Diva legújabb (addigra bizton legalább két hetes) slágerének, a "Pumpáld Baby"-nek a felkonferálását. A dal szövegileg a dadaizmus irányvonalát követte, a kísérőzene pedig valahol Richard Strauss és a Boney M között volt. Jocónk, lassan felfele jövet az alfa állapotból sikeresen beleégette a legjellemzőbb taktusokat a szürkeállományába és mire észrevette, hogy a dal melyet hallgat förtelmes, már vége is volt. Jocó nehezen kelt fel, ezért a rádiós ébresztőórát a szoba túlsó végébe tette, gondolván, hogy a reggeli "séta" majd segít. Ezzel természetesen elérte, hogy öt-tíz perccel tovább hallgathatta a Radio Fun-t, mire elfetrengte a Hattyú Halálát visszafele és végre fel bírt kelni.
A zuhany alat még minden nyugodtnak tűnt és még borotválkozás közben sem volt különösebb jele annak, hogy Jocót megfertőzte volna a rádióban hallott muzsika. Azonban a tápértéktől mentes reggeli elfogyasztása közben már dobolgatott az asztalon és sejthető volt, hogy tudatalattijából lassan emelkedik a démoni visszhang. Ő még nem tudta, sőt még egészen eredetinek is gondolta a váltakozó daktilusok és trocheusok sorát, nem is sejtve, hogy ez valójában a "Testem a régi / Pumpáljad bébi" kissé megmunkáltabb verziója (ugyanis dal tényleges ritmusa ezt a sémát nem követte).
Miközben összekészítette dolgait önkénytelenül mozgásba kezdett a csípője -- bár ezt ő nem vette észre -- majd fütyülgetni kezdett. Jocó védelmére legyen mondva, hogy valószínűleg ő teljesen más világban élt és általában fel sem tűnt neki, hogy nőies vonaglásával és hamiskás, azonban hangos füttyszavával esetleg zavarhatja a környezetét, illetve hülyét csinálhat magából. Akkor -- szemtanúk híjján -- ez nem keltett közbotrányt és szerencsére, amint befejezte a pakolást, abba is maradt a performansz.
Eszében a teganap esti időjárás jelentés apokaliptikus előlrejelzésével előkeresgette esernyőjét a beépített szekrényből, majd órájára pillantva rájött, hogy (szavaival élve) "remek időt futott" aznap reggel is. Bekulcsolta az ajtót, majd fütyörészve lesietett a negyedikről. Útközben összefutott a vásárlásból épp visszatért, szabadnapos Jenei Károllyal ("Karesz/KariKirály"), aki rettenetesen jót vidult azon, hogy Jocó mennyire "gagyi" dallamot dúdolgat már megint. Jocó nem tudta mire vélni Karesz hirtelen jött jókedvét és kissé visszafogottan köszönt neki. Kezet ráztak, majd Karesz folytatta útját jó hangosan dudolgatva a démoni dallamot. Jocó számára ekkorra vált világossá, hogy (Karesz szavait idézve) "már megint kezdi". Gyorsan magába szállt és komolyan eltöprengett, hogy mit tehetne -- ez szokása volt és annak ellenére, hogy még soha sem talált ki semmi érdemlegeset megismételte minden egyes alkalommal. Ezen a derűs szerdai napon is csak arra jutott, hogy megpróbálja visszafojtani és minél erősebben másra gondolni. Szinte nyilvánvaló, hogy ezen módszer hatására perceken belül előjött a rettegett dallam, azonban ez most neki is feltűnt. Visszanyomta. Előjött. Ment ez így egy párszor, mire lassan összeomló idegrendszere utolsó segélykérése hatására el kezdte ütni a fejét. Ezt a szintén a buszmegállóban várakozó hetvenöt éves, nyugdíjas özv. Ferbák Györgyné (szül. Harangos Mária) és hat éves unokája igencsak különös tekintettel kísérték. Mindhármuk megkönnyebbülésére megérkezett a várva-várt 823E-654X villamospótló-pótló.
A buszon a tortúra fokozódott és Jocó nem volt képes kiverni a dalt a fejéből. Mostanra már kristálytiszta volt előtte a szöveg is és gyorsan, de biztosan pörgette önkénytelenül magában. A tizenkettedik megálló után letépte láncait egy megvadult szólam és kibukott belőle. Ismét eszünkbe juthatnak azok a bizonyos "okos emberek", amikor magunk elé képzeljük a megzavarodott Jocó és az elkerekedett szemű biztonságiőr, Grozdics Lajos ("Pitbull") tekintet váltását, amit a "Légy az enyém, de most" kiáltás okozott. A középmagas, ámde rendkívül jó testfelépítésű úriember nem örült Jocó szerenádjának, nem csak tartalma miatt, hanem az sem volt ínyére való, hogy ezt tíz centiméterről ordította Jocó a fülébe. Egy egyszerű bocsánatkérés valószínűleg megoldotta volna a dolgot, viszont Jocó szíve hevesebben vert, ami lassan teret engedett a dalnak és remegő ajkairől emelkedő "Bocs, bocs, bocs" frázist egyből követte a dal egyik remekbeszabott része a "Bocsánat, de kívánom a szádat". Erre Pitbull bal szeme sarka rángani kezdett -- valószínűleg nem gondolta a buszt megfelelő méduimnak lappangó homoszexualításának világra hozására. Jocó védekező poziciót akart volna felvenni, azonban sikerült ezzel a mozdulattal irtózatosan megütni Pitbull lába közét esernyőjével.
Az ütés nem volt elég lendületes Pitbull harcképtelenné tételéhez, azonban elég erős volt ahhoz, hogy kiszabadítsa a benne szunnyadó szörnyet. Jocó helyzete nem volt épp rózsás. A helyzetén nem sokat javított, hogy a körülöttük lévő emberek fennhangon kiröhögték őket. Pitbull lendületet vett, majd Jocó feje keményet koppant a kapaszkodóba. Kártyavárként omlott össze. Elborította a vér.
De a dallam még a balesetin is csak zengett a fejében.