Kedves Ilona,
elolvastam Az első munkahelyem című írását. Érdekes, eleven a szöveg: a vége persze csak fölkelti, de nem elégíti ki az olvasói kíváncsiságot. Véletlen?
Néhol tán egy kis ellentmondás tapasztalható az igényes önelemzések, ill. a hányavetibb szövegrészek között; szerintem valahogy „indokolni” kellene e két szemléleti és stílusréteg váltakozását.
Azután: a „[V]égül már minden egyes kuka újra és újra izgalommal töltött el” mondatban sokallom a két jelzői-határozói szerkezet nyomatékos használatát: elég lenne vagy „minden egyes”, vagy „újra és [meg] újra”. Majd: „…hogy tudom, esélyem sem lesz rá”: ez az „esélye sem volt, lesz…” divatkifejezés, helyettesítse valami mással. „Azt hittem akkor, hogy a puszta kíváncsiság vezetett”: nincs szükség jelölt időegyeztetésre, helyesebben tehát: vezet. — Még valami sántít azonban itt, amit már nehezebb megragadni. Hogyan hihettem már „akkor” csak „puszta” kíváncsiságnak, ami vezet? A jelző itt óhatatlanul későbbi tudásra, ítéletre utal; ha már akkor így minősítettem volna, azzal egyszersmind tisztázódott volna számomra, hogy valami több is van bennem, mint puszta kíváncsiság… Az ember egyidejűleg nemigen képes minősíteni kíváncsiságát.
No, ennyi szőrszálhasogatás elég is lesz mára.
Üdvözlettel
Bárdos László
Ui.: Vajon jól érzékelem-é, hogy (mindnyájan) tartózkodnak az írástól?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Kedves Tanár Úr!
A megjegyzéseket köszönöm, átgondolom őket. Sajnos, a múlt idejű főmondat mellékmondatának egyeztetésével mindig bajom van, ha nem figyelek rá oda szándékosan; talán az angol szabály miatt keverem mindig. Mindenesetre az új szövegben tudatosan igyekeztem erre odafigyelni.
Megjegyzés küldése