2008. május 5., hétfő

Műelemzés egy szuszra

A mű egy olyan ember minennapokból való menekülését ábrázolja, akinek szenvedélye a történelem, a régi házak, a nosztalgia, a gyermekkor emléke, és aki képtelen összhangba hozni ezen szenvedélyeit a mindennapi életével, noha még egy kísérletet is tesz a konvencionális életbe való beilleszkedésre: elvesz egy nőt, akit a családja és a társadalom elismer, bár ezzel csak még jobban a múltba ássa magát, hiszen lelke mélyén csak azért választotta ezt a nőt, mert mosolya emlékeztette gyermekkori szerelmére, akárcsak az az ország, ahova a mézeshetekre utaznak, és ahol, faképnél hagyván menyasszonyát, felfedező körútra indul, melynek során találkozik gyerekkorának legfontosabb szereplőivel, csak azért, hogy még jobban a múlt rabjává váljon, és ellehetetlenítse a valóságba való visszatérését, bár ez, akárhogy is hadakozik ellene, úgyis bekövetkezik anélkül, hogy megvalósíthatta volna vágyait, (ezzel is) rákényszerítve őt, hogy adja meg magát a konvenciónak, és térjen vissza feleségéhez valamint – a legalábbis számára – szürke munkához, amiből is az értő olvasó érezheti, az ellentét a főhős lelkében haláláig sem fog feloldódni, köszönhetően tétova lelki alkatának.

(Az ország nem a gyermekkori szerelmére emlékezteti elsősorban, hanem az egész gyerekkorára és összes vágyára, de nem tudom ezt másképp beleszuszakolni ebbe a kígyóba.)

2 megjegyzés:

Nemesjulis írta...

"ellehetetlenítse" helyett inkább "megnehezítse"

Nemesjulis írta...

Bocsánat, hogy itt kommentelgetem magam, de átírtam a szövegemet (bár még így se valami gördülékeny mindenhol):

A mű egy olyan ember hétköznapokból való menekülését ábrázolja, akinek szenvedélye a történelem, a régi házak, a nosztalgia, és aki képtelen összhangba hozni ezen szenvedélyeit a mindennapi életével, noha még kísérletet is tesz a konvencionális életbe való beilleszkedésre: elvesz egy nőt, akit a családja és a társadalom elismer, bár nyilvánvalóan ezzel csak még jobban a múltba temeti magát, hiszen lelke mélyén csak azért választja ezt az asszonyt, mert mosolya emlékezteti gyermekkori szerelmére, akárcsak az az ország, ahol a mézesheteket töltik, és ahol, faképnél hagyván menyasszonyát, a férfi felfedező körútra indul, melynek során találkozik fiatalkora legfontosabb szereplőivel, hogy aztán még jobban a múlt rabjává váljon, és még inkább nehezére essen majd a valóságba való visszatérés, bár ez, akárhogy is hadakozik ellene, így is, úgy is bekövetkezik rákényszerítve, hogy adja meg magát a konvenciónak, és térjen vissza feleségéhez valamint az általa szürkének és unalmasnak ítélt munkához, amiből is az értő olvasó érezheti, hogy a főhős vágyai és élete között feszülő ellentét nemhogy a regény végére, de a férfi haláláig sem fog feloldódni, köszönhetően tétova lelki alkatának.