Az indián nagyfőnök

A dolog igen kecsegtetőnek tűnt; de várjatok csak, hadd mesélem el előbb, mi történt.Bill Driscoll-lal lent voltam Délen, Alabamában, amikor a gyermekrablási ötlet felmerült bennünk. Bill eztet később úgy határozta meg, hogy a dolog egy „pillanatnyi elmezavarban elkövetett látomás” volt, de erre mink csak később jöttünk rá.Volt ottan egy városka, olyan lapos, mint a palacsinta; hát persze Hegyorom volt a neve. Parasztok lakták, afféle ártalmatlan, önelégült népek, akik a májusfa köré gyülekeznek bámészkodni.Billnek meg énnekem volt vagy hatszáz dollár egyesített tőkénk, de még kétezer dollár kellett volna hozzá, hogy nyélbe üthessünk Nyugat-Illinoisban egy csalárd telekspekulációs üzletet. A szállodabejárat lépcsőjén ülve beszéltük meg a dolgot. A sarjszeretet, mondtuk mink, a félfalusi közösségekben erősen ki van fejlődve; ennek folytán, de egyéb okokból is, a gyermekrablást könnyebb lesz itt végrehajtani, mint az újságok hatósugarán belül, mert a lapok ilyen esetekben civil ruhás riportereket küldenek ki a helyszínre, akik aztán pletykát kavarnak. Tisztában voltunk azzal, hogy Hegyorom legfeljebb rendőröket meneszt utánunk, s esetleg még néhány érzelgős vérebet, és megereszt egy-két kirohanást a Farmer Szemle című hetilapban. Az ötlet tehát jónak látszott.Egy Ebenezer Dorset nevű tekintélyes polgár egyetlen gyermekét szemeltük ki áldozatul. Az atya tiszteletre méltó, zsugori férfiú, szívesen ad ingatlankölcsönöket, de ridegen, leplezetlenül kitér a gyűjtőpersely elől, s elárverezteti az adósait. A gyerek tízéves fiú, plasztikus szeplőzettel, olyan színű hajjal, mint a képeslap fedele, amit vonatindulás előtt veszel az újságárusbódéban. Mink Bill-lel úgy számítottuk, hogy Ebenezer kerek kétezer dollár váltságdíj erejéig fog ellágyulni. De várjatok, hadd mondom el, mi történt.A városka mögött vagy két mérföldnyi távolságban egy sűrű cédruserdővel borított kis magaslat emelkedik. Túlsó lejtőjén barlang. Ott raktároztuk el az eleséget.Egyik este, napnyugta után, elhajtunk egy bircskán az öreg Dorset háza előtt. A gyerek kint az utcán köveket hajigált a szemközti kerítésen ülő cicára.— Hé, kisfiú! — mondja Bill. — Akarsz egy stanicli cukrot? Elviszünk egy kicsit kocsikázni!A gyerek erre Billt pontosan szemen találja egy fél téglával.— Ez külön ötszáz dollárjába kerül majd az öregnek — mondja Bill, s a kerék fölött leszáll a kocsiról.A gyerek küzdött, mint egy középsúlyú barna medve, de végül mégiscsak lenyomtuk a bricska fenekére, s elhajtottunk vele. A barlangba vittük; én a lovat kikötöttem a cédruserdőbe. Sötétedés után elhajtottam három mérföldre, egy kis faluba, ahol a bricskát béreltem, ott hagytam, s gyalogszerrel mentem vissza a hegyre.Bill angoltapaszokat ragasztott az arcán éktelenkedő karmolásokra és zúzódásokra. A barlang nyílásánál emelkedő nagy szikla mögött tűz égett, és a gyerek, aki két ölyvtollat tűzött vörös hajába, a fazékben rotyogó kávét nézte. Amikor engem megpillant, botot szegez nekem, s azt mondja:— Hah! Átkozott Fehérarc! Hogy merészelsz a Rézbőrű Főnök táborába belépni? Én vagyok a síkság réme.— Már egészen megszelídült — mondja Bill, s nadrágját feltűrve vizsgálgatja sípcsontján a sebeket. — Indiánosdit játszunk. Buffalo Bill műsora unalmas gyermekmatiné ahhoz képest, amit mi itt művelünk. Én vagyok Vén Hank, a prémvadász, a Rézbőrű Főnök foglya; s hajnalban megskalpolnak. A hétszentségit! Hogy milyen erősen rúg ez a kölyök!Igen, kérem, a gyerek pompásan mulatott. A táborozás öröme elfeledtette vele, hogy fogoly. Engem rögtön elkeresztelt Kígyószemű Kémnek, s kijelentette, hogy mihelyt visszatérnek a hadiösvényről hős harcosai, napfelkeltekor karóba húznak, s elevenen megsütnek.Azután megvacsoráztunk; a gyerek tömte magába a szalonnát, kenyeret, mártást, s teli szájjal szónokolt. Imigyen csevegett vacsoránál:
- Csak tudnám miért hoztatok ide engem, a magasan ülő Rézbőrű Főnököt? Hát direkt hozzátok a magatok fejére a bajt? Hát nem hallottatok még sosem rólam? Hát honnan szalajtottak benneteket?
- Ho-hó, látom éles szemű vagy kölyök! Aztán miből jöttél rá, hogy máshonnét jöttünk?
- Csak idegenek mernek packázni a nagy bölényt legyőző, magasan ülő Rézbőrű Főnökkel.
- Hogy mindenki milyen önelégült errefelé- jegyezte meg Bill, miközben egy
újabb adag mártást kavart tűz fölött. A jó illat terjengett mindenfelé, a kölyök is közelebb vonult a tűzhöz, ahogy elfogyott a kenyere. Egy bottal kezdte el piszkálni a parazsat a tűz szélénél.
- A tűzzel nem ajánlatos játszani, mert még maga alá talál vizelni az éjszaka, magasra hágó bölénykergető nagyfőnök!
Bill megjegyzése után visszhangzott az erdő a vihogástól, a fiú amúgy is vörös feje pedig egy fokkal még vörösebb lett. Talán már túlszárnyalta bordély erkélyéről integető olcsó hölgyek kendőjének a színét is. Lestem, mikor hogy robban már föl.
- Hogy mersz így beszélni a tűz urával?!- Fakadt ki a kölyök, és fölugorván a tűztől, magasba csapott a botjával. Egy darab parázs pedig uzsgye! repült föl a levegőbe, majd egyenesen Bill koszos gallérja mögött landolt. Az öreg Bill úgy pattant föl a helyéről, mint amikor abból a lousianai bankból iszkoltunk, és vadul vonaglani kezdett. Emelgette a lábait, karjaival pedig eszeveszettül hadonászott, közben meg forgott körbe, mint a szélkerék. Igazság szerint segíteni kellett volna neki, de nagyon élveztem a műsort. A kölyök tapsolt meg kiabált.
- Igen, Vén Hank, így jár az, aki a tűz urával packázik!- Majd indián üvöltést kezdett el imitálni. Kicsit sok is lett. Végül megsajnáltam Billt, és valahogy kiszedtem a parazsat az inge alól. Addigra már kialudt. Bill zihált az ugrálástól, a kölyök meg a nevetéstől.
- Most már aztán odaverek egyet ennek a taknyos kis..!!
- Hagyd Bill! Megállapodtunk, hogy nem bántjuk a kölyköt. Ne nehezítsük a helyzetet!- letéptem Bill egyik sebéről az angoltapaszt, és a kölyök felé indultam. Ráncolta szeplős homlokát, aztán meg felém is rúgott, de kikaptam alóla a lábát. Egy pillanat alatt a földön volt. Betapasztottam a száját, és már fordítottam is hasra, hogy összekössem a kezét. Tekeregett, mint a kígyó, aminek a fejére léptek, de végül csak sikerült. Billel a barlangba rángattuk, ráraktuk egy takaróra. Más se hiányzik, mint hogy megfázzon itt nekünk.
- Oltsd el a tüzet Bill, mielőtt valami sasszem kiszúrja odalent. Én pedig nyugton akarok aludni. Majd holnap kitaláljuk, hogy mi legyen a nagyfőnökkel. A fiúra sandítottam, az meg buzgón pislogott. A tűz kialudt, mink Billel ledőltünk, és én már a lábam alatt éreztem a nyugat-illinosi-i telek zsíros földjét.
Az ébredés váratlanul ért. Úgy tűzött a nap, azt hittem a fejem is fölforr. Pedig erdőben volnánk, vagy mi a fene. Vagy mésge? Gondoltam letörlöm a homlokom, de a kezem beakadt. Kinyitottam a szemem, hogy végre kiderüljön, mi folyik itt. Nem hittem a szememnek! Ott állt a kis vörös ördög: óriási tollak a hajában, az arca mindenféle rettenetes színnel kikenve. Körülötte egy csapat félmeztelen indián, mind kifeszített íjjal, és mind rám céloztak. Én meg egy oszlophoz kötözve a puszta közepén!
- A rosseb! Bill! Bill!- Ekkor láttam meg Billt egy másik oszlopnál! Szegény öreg Bill a fejéről hiányzó hajat és bőrt szorongatta. Üvöltött volna, de nem jött ki hang a torkán. Az enyémen annál inkább. A egész síkság visszhangzott, amikor az indiánok kilőtték rám a nyilakat. Saját üvöltésemre ébredtem. Az öreg Bill a tűznél ült, és láthatóan remekül szórakozott.
- Má’ ideje volt, kezdtem unni a motyogásodat! Vörös nagyfőnök, juj, juj! Kész a reggeli! Fogj hozzá, mielőtt a nagyfőnök fölébred.- azzal a barlang végében lévő fiú felé biccentett.
A nagyfőnök, te jó ég! Kár volt emlékeztetni a kölyökre.
- Maga az ördög ez a kölyök, én mondom! –Feltápászkodtam, és nekifogtam a babnak- Szabaduljunk meg tőle mielőbb!
-No, csak nem félsz a nagy Vörös, nagy bölényt legyőző, magasan ülő Rézbőrű Főnöktől?- Bill kivillanó fogainak látványa még azt a kevés étvágyamat is elvitte, jól oldalbataszajtottam.
- Röhögj csak, vén kutya! De még ma a zsebükben lesz a két lepedő!És úgy is lett. A kölyök apja picsogó kisfiúvá változott, amikor megjelentünk, és utólag azt hiszem talán a hármat is megadta volna. Most mán mindegy. Napnyugtára rég elhagytuk az államhatárt, úton a megérdemelt gazdagság felé. Bill viszont nem felejtette el aztat, ami akkor éjjel történt, azóta is bosszant vele úton-útfélen. Az meg hétszentség, hogy egy darab kölyökhöz még egyszer ebben az életben semmi közöm nem lesz!